témák
nem vagy egyedül
A rajzelemzések főbb szempontjai

A rajz, mint alkotás minden gyermek életében üzenetként is értelmezhető. A következőkben a rajzelemzés főbb szempontjait gyűjtöttük össze nektek.


Még mielőtt áttekintenénk a rajzelemzés főbb szempontjait, fontosnak tartjuk leszögezni, hogy a rajzelemzés egy külön szakma. Komoly képzésen vesznek részt azok a pszichológusok, szakemberek, akik a rajzelemzést fel szeretnék használni a gyermekekkel való foglalkozásuk során. Könnyű azt gondolni, hogy egy gyermekrajz üzenete mindannyiunk számára komolyabb nehézségek nélkül értelmezhető, a félreértett üzenetekből felelőtlenül felállított „diagnózis” pedig több kárt okozhat, mint hasznot.


Annak érdekében, hogy tisztában legyünk mindannyian azzal, milyen komoly és összetett feladat a rajzelemzés, összegyűjtöttük a főbb szempontokat, melyeket rajzelemzés során a szakemberek figyelembe vesznek.


Nemcsak a kész rajz tartalmi elemzése és színvonala fontos, hanem például a rajzolás közbeni testtartás, fejtartás, kéztartás. Üzenetet hordoz a lap helyzete a test középvonalához viszonyítva, a ceruzafogás, a ceruza használata, a színek változatos megjelenése, a lapon hagyott ceruzavonás nyomatéka.


A jobb és a bal kéz rajzolás közbeni összehangolása is központi téma a rajzelemzések során, például csúszkál-e a papír rajzolás közben, együttműködő-e a két kéz egymással, összehangolt-e a kezek munkája az alkotás közben.


Rajzelemzések során a szakemberek vizsgálják a folyamatosságot, a radírozások mennyiségét és előfordulási helyeit (például ha egy gyermek túl sokat javít egy arc rajzon, általában azt üzeni, túl nagy az iskolai előmenetellel kapcsolatos nyomás a gyermeken).


Figyelik a szakemberek azt is, hogy az alkotás közben beszél-e a gyermek, kommunikál-e a külvilággal, mesél-e alkotás közben, vagy magába merülve rajzol-e. Vizsgálják az egyéb egyéni jellegzetességeket is, például hogy izzad-e a tenyere, vakarózik-e, képes-e koncentrálni.


A rajzelemzések során a térszimbolikával is foglalkoznak a pszichológusok: hol helyezkedik el a rajz magán a lapon (a bal oldal az anyai oldal, a jobb pedig az apai), arányos-e általánosságban a rajz (általában a szorongó gyermekek nagyon pici formákat rajzolnak és az adott lapon is a lehető legkisebb helyet foglalják el az ábrák). Ezeken az általánosságon kívül vizsgálják a megjelent szimbólumok egymáshoz viszonyított méretét is, ezekből a papírra vetett személyek egymáshoz fűződő kapcsolatára lehet következtetni (például egy óriás méretű apa és a törpe méretű gyermeke elnyomásra, apától való félelemre utalhat). Foglalkoznak továbbá azzal is, hogy a lerajzolt alakok miben térnek el a valóditól, maradt-e le esetleg valami (például egy emberrajznál a kéz lemaradása sok esetben kapcsolati probléma jele).


Reméljük, sikerült ezzel az összegzéssel megvilágítanunk számotokra, milyen összetett és bonyolult szakma a rajzelemezés, éppen ezért ha úgy látjuk, gyermekünk problémával küzd, forduljunk rajzelemző szakemberhez, mielőtt mi magunk kezdenénk mély elemzésbe!



Képek forrása: Suhow.info; Zastavki.com; Worlds-children.blogspot.com 

kisgyermekfejlesztes.hu © 2012 ICT Európa Compass Kft | Impresszum | Szerzői jogok | Adatvédelem