témák
nem vagy egyedül
A multikulturális nevelés

A multikulturális (más szóval interkulturális) nevelés csak néhány éve ismert a pedagógia fogalomtárában. Hogy mit is jelent ez? Most ezt mutatjuk be nektek.


A multikulturális nevelés minden olyan pedagógiai kezdeményezést jelent, mely több kultúra együttélését hivatott elősegíteni. Korábban a nevelési, oktatási intézményekben szinte egyáltalán nem jelent meg ez a forma, azonban egy ideje már, az integráció elterjedésével egy időben egyre több nevelési program helyezi a hangsúlyt a multikulturalitásra.


Azon kívül, hogy ez egy nevelési forma, a multikulturális nevelés egy általános szemléletmód is. Szerepe az, hogy minden kultúrának lehetővé tegye megfelelő nevelő tevékenységeken keresztül a saját kulturális értékeik és sajátosságaik megőrzését.


Miért jó, ha a multikulturális nevelés megjelenik az óvodában? Egyrészt nyitottságra, toleranciára nevel, hiszen azzal, hogy gyermekeink megismerkednek más kultúrákkal, csökkenthetőek az előítéletek, ennek köszönhetően pedig kialakul az együttműködés képessége. Ezen kívül gyermekeink számára a kultúrák egyenértékűségét közvetíti, azt sugallja, hogy a számára ismeretlen kulturális szokás nem rossz, csak más.


A kisebbségi csoportok szempontjából vizsgálva segíti az adott közösségbe való beilleszkedést, szerencsés esetben nem érzik magányosnak és gyökereitől elszakadtnak magukat ezek a gyermekek. Bemutatván az adott kisebbséghez tartozó gyermek kultúráját, személyes büszkeségüket erősíthetjük azzal, hogy az adott közösség más tagjai megismerik az ő saját kultúráját. A legfontosabb azonban talán mégis az, hogy a multikulturális nevelés pozitív emberi kapcsolatok kialakulását segítheti elő a különböző etnikai, faji, vagy vallásos személyiségek között.


Természetesen a multikulturális nevelés nem arra hivatott, hogy eldöntsük, melyik kultúra szebb vagy jobb, hiszen fenntartja a különböző kultúrák közötti különbségeket. Megtalálni az egyensúlyt, bevezetni az ismeretlen, kisebbséghez tartozó kulturális elemeket és ezeket megjeleníteni napi óvodai tevékenységünk során, ezt jelenti a multikulturális nevelés. 

 

 


Képek forrása: nikkoladanielassociates.co.uk; cristly.com

kisgyermekfejlesztes.hu © 2012 ICT Európa Compass Kft | Impresszum | Szerzői jogok | Adatvédelem