témák
nem vagy egyedül
Mesekavics

Hallottatok már a Mesekavicsról? Ezek azok a szépséges kavicsok, melyek főként gyönyörű színekben pompázó állatokként, például papagájként vagy a vízi világ lakóiként keltek az egyszerű szürkeségből életre. És hogy mi mindenre használhatóak azon kívül, hogy jól esnek a szemünknek? Erről is beszélgettem Parádi Orsival, a mesekavicsok alkotójával.


Színekkel alkotni, formákat megismerni, szürke kavicsokból életre hívni egy varázslatos mesevilágot, izgalmas időtöltés nem csak gyerekeknek, hanem nekünk, felnőtteknek is. Sőt, akkor értékes igazán egy-egy ilyen alkotás, ha közösen készítjük őket, hiszen az együtt eltöltött, értékes idő egy életre összekovácsol gyermeket és szülőt.


Az alkotás öröme mellett azonban érdemes azt is szem előtt tartanunk, hogy a kavicsokkal való foglakozás során gyermekünk rengeteg készséget fejleszthet észrevétlenül. Például a finommotorikát, a kreativitást, a türelmet vagy a kézügyességet. Az elkészült alkotásokkal pedig mi, felnőttek megismertethetjük picijeinkkel a számfogalmat, gyakorolhatjuk a halmazképzést, a kicsi-nagy, több-kevesebb relációkat és megannyi mindent. Sőt, szerepjátékokhoz is kitűnő partnerek ezek a kis lények, hiszen a gyerekek különböző élethelyzeteket tudnak megjelentetni velük és a játékba ágyazva meg tudnak szabadulni feszültségeiktől, esetleges konfliktusaiktól is.



Somogyi Anita (Kisgyermekfejlesztes.hu): Orsi, te mit tapasztaltál, a gazdát találó mesekavicsoknak mi az utóélete? Szemezgetnél nekünk a hozzád érkezett visszajelzésekből?


Parádi Orsi: Az ovisok, kisiskolások kabalaként szokták maguknál tartani a mesekavicsokat. Aki a hűtőn, lámpatalpon, késtartón és egyéb leleményes helyeken tartja, az is nap mint nap üdvözli a saját állatkáját. Egy kedves nagymama azt mesélte, hogy minden reggel felderül, amikor a hűtő ajtaján lakó papagájára néz. Pont ez volt a célom: átadtam valamit abból az örömből, amit a figura kitalálása okozott. A medálokat, kitűzőket a felnőtt nők, anyák szeretik leginkább. Érdekes látni, melyik barátom mit választ: a bossanova díva a fekete-bordó papagájt, az életmód blogger a kukacot, a gyerekpszichológus a baglyot. Gazdag a Pandala-szigetek állatvilága, van bőven választék.


S.A.: Az általad festett kavicslények a Pandala-szigetek lakói, kik ők, milyen üzenetük van?


P.O.: A Pandala-szigetek az én képzeletbeli kis Paradicsomom. Egy olyan érintetlen trópusi szigetcsoport, ahova az emberek nem jutottak el, főként azért nem, mert az ott élő állatok gondoskodtak róla, hogy így legyen. Élnek itt a vízben vigyorgó bálnák, tigrishalak, szemhalak, szívhalak, doktorhalak, szerencsehalak például. A dzsungelben a már említett színes papagájokon, dzsungelbaglyokon kívül tukánok, gyíkok, teknősök, békák, és persze a sziget névadói, a pandalák. Ezek a zömök kis maciszerű lények a pandák és koalák közös leszármazottai, egy új állatfaj. Leleményes kis állatok, akik a bálnákkal közösen láthatatlanná teszik a szigetet, hogy ne érje el őket az emberi civilizáció. Az ugyanis veszélyeztetné élőhelyüket. Nagyon fontosnak tartom, hogy a gyerekek gondolkodásmódjába játékos-mesés formában, de bekússzon az a nélkülözhetetlen tudás, amit a Föld bolygó jelenlegi állapotáról tudni kell. Minden családban beszélni kéne ma már a környezetvédelemről. A napi párbeszédeinket át kéne hassa akár az első tavaszi katica láttán, hogy miért fontos a biodiverzitás, az élővilág sokfélesége, és innen már csak egy ugrás az emberek, a másság, a tolerancia gondolatköre. Sokan még mindig nem veszünk tudomást róla, pedig számos lehetőség van ma már olyan termékeket, életmódot választani, amivel kíméljük a környezetet, kevesebb szemetet termelünk. Hosszú távon csak így maradhatunk fenn. Elég egyszerre egy lépést tenni, máris előrébb jutottunk. Az alapüzenet ez: ne pusztíts, teremts! Imádok erről beszélni a gyerekeimmel! Persze sulykolni nem szabad!


S.A.: Ha már az alkotásnál tartunk. A kavicsokon kívül összeállítottad kreatív alkotókönyvedet is, melyet a Pozsonyi Pagony Kiadó tett elérhetővé a nagyközönség számára. Elmondanád, mit találhatunk benne, miket készíthetünk a könyv segítségével?


P.O.: A könyv régi álmom volt. A Pandala-szigetek rövid történetével kezdem, majd arra buzdítok minden gyereket: nézzenek otthon körül és alkossanak. Fessék meg saját kavicsbálnájukat, tigrishalukat – fázisonként meg is mutatom, hogyan – aztán pedig társasozzanak a kész állatkákkal. Szerepelnek a könyvben színezők is, sóliszt gyurma lakásdíszek, papírkollázs, ceruzatartó tejesdobozból, amőba játék filc anyagból, és sok-sok ötlet és tanács, hogyan és mivel érdemes alkotni. A gyerekek még üres oldalakat is találnak a könyvben, ahova saját fantáziaállataikat is lerajzolhatják, megfesthetik.


S.A.: A kavicsokhoz Parádi Kriszta grafikussal készítettetek háttérmatricákat, így például a hűtőre téve ideális „játszótér” lehet a piciknek. Adnál pár ötletet nekünk, mi mindenre használhatjuk még a mesekavicsokat?  


P.O.: Ahogy említetted korábban, a sok-kevés, kicsi-nagy fogalmakat, halmazképzést, a színek fogalmát játszva megtanulhatják a kicsi gyerekek, ahogy rakosgatják a kavicsokat. Az állatok élőhelyeiről, az elemekről, a természetről is lehet beszélgetni szinte minden korosztállyal. El is lehet játszani, melyik állat hogyan mozog, milyen hangot ad ki, hogyan érzi magát – ez már szerepjáték. Sok gyerekről és néhány felnőttről is tudok, akik gyakran játszanak a saját kavicsállataikkal. Nekik vagy interaktív álló akváriumuk van, színes ágú pandalafájuk vagy dzsungelfestményük, vagy ugyanezek háttérmatrica változatain laknak a hűtő ajtaján a lények. Ők családfát raknak ki belőle, dramatizálják a napközben történteket, vagy levezetik a feszültséget péntek este a kanapén, együtt nevetve. A közelmúltban összedugtuk a fejünket egy gyerekpszichológussal és egy fejlesztő gyógypedagógussal, hogy hogyan lehetne alkalmazni a mesekavicsokat más terápiás területeken is.


S.A.: Milyen korosztálynak ajánlod az alkotókönyvet?


P.O.: Az alkotókönyvet 5 éves kortól ajánlom, mert az az a kor, amikor már biztosan tudják az ecsetet kezelni, vékonyabb vonalat húzni a  gyerekek.  De van már egyéves „olvasóm” is, akinek az anyukája esti meseként adta elő a halak történetét. Fotókat is kaptam, a kis Lóci örömmel nézegette a színes oldalakat, amivel igencsak büszkévé tett!


S.A.: Végezetül engedd meg, hogy lerántsam a leplet: úgy tudom, készültök néhány újdonsággal, mik lesznek ezek, elárulsz nekünk egy-két kulisszatitkot? :)


P.O.:  Sokan érdeklődtek a festékek, alapanyagok iránt, ezért készítettem egy kavicsfestő készletet. Ez egy válogatott kavicsokat, festékeket, ecsetet, lakkot és részletes leírásokat is tartalmazó komplett doboz. Minden benne van, amivel a saját kavicslényedet megfestheted. Aki kicsit kevésbé ügyes, de pacsmagolni szeret, a szintén mellékelt vicces mozgó szemeket ráragaszthatja a színfoltos kavicsra és máris kész a saját pacsmagszörny – már csak nevet kell neki adni és indulhat a játék! A Mesekavics festőkészletet már lehet is kapni néhány kiválasztott gyerekkönyv- , játék- és dizájnboltban, a boltok listája a blogomon (http://www.mesekavics.blog.hu) megtalálható. Előkészületben van már a nyaklánckészítő készlet is! És ami egészen friss hír: nyáron várhatóan megjelenik egy következő foglalkoztató füzet, könyv is!

 

S.A.:  Zárszóként pedig elárulok én is egy titkot: hamarosan Orsival közös játékot indítunk, melyet nemsokára Facebook-oldalunkon fogunk közzétenni. Figyeljetek, mert két ajándékot is kisorsolunk a játékosok közt! :)

kisgyermekfejlesztes.hu © 2012 ICT Európa Compass Kft | Impresszum | Szerzői jogok | Adatvédelem