A válás sosem egyszerű, sem a felnőtteknek, sem a gyerekeknek. Viszont míg mi, felnőttek önmagunk határozunk életünk megváltozásáról, kisgyermekünknek erre nincs lehetősége; neki el kell fogadnia azt, ahogy a szülei döntöttek. Ahhoz, hogy a megváltozott élethelyzet a lehető legkevesebb sérüléssel járjon, fogadjátok nyitottsággal három fontos tanácsunkat!
A gyermeknek az édesapára is szüksége van. Ez egy nagyon fontos, ha nem a legfontosabb aranyszabály. Az apa hiánya ugyanis évekkel később is okozhat problémákat, nem csak a különköltözés után. Tapasztalatok szerint például amennyiben egy kislány hatévesnél fiatalabb, amikor elszakad apjától, serdülőkorában gondot jelenthet a másik nemmel való kapcsolat alakítása – a korai együtt járások – és a gyerek nemegyszer szélsőséges megoldásokba menekül.*
Ahhoz, hogy gyermekünk a lehető legkevesebb lelki sérülést szenvedje el a megváltozott élethelyzet miatt, a különválás után arra kell törekedni, hogy az édesapa is a lehető legtöbb időt töltse vele, ezek az alkalmak pedig tartalmasak, szeretetteljesek legyenek. Ehhez persze szükség van arra is, hogy a szülők egymás között is rendezzék viszonyukat, hiszen a kicsik nagyon hamar megérzik, ha feszültség van közöttük és ez nem tesz jót sem nekik, sem pedig a szülőkkel való kapcsolatnak. Ha például a gyermek látja és érzi, hogy az édesanya aggódik és elégedetlen az apuka viselkedésével, azonnal átveszi ezt a „rezgést” és nem lesz ő sem önfeledt az apukájával való találkozáskor. Sőt, az is előfordulhat, hogy erre az érzésre rájátszik a kicsi és dacossá, ellenállóvá válik a kapcsolattartáskor.
A gyermek annyi időt töltsön mindkét szülőjével, amennyit csak szeretne! A heti egy apával való találkozás például egész egyszerűen alkalmatlan rendszer arra, hogy minőségi kapcsolat maradjon a gyermek és az édesapja között. A legoptimálisabb az lenne, ha a legtöbb tevékenység „felesben” működne: egyszer az édesanya menne gyermekéért az oviba/iskolába, egyszer pedig az édesapa. Az ehhez hasonló hétköznapi „apróságok”, amiken eddig két szülő osztozott, lehetőség szerint maradjanak ugyanúgy, hiszen nem elég csak a hétvégéket megosztani, a mindennapoknak is legyen része mindkét szülő. Ha van rá lehetőség, tartsuk meg például a szokásos esti rituálékat! Ha a különválás előtt mindig az édesapa mesélt esténként, ideális lenne, ha minél tovább megmaradna ez a szokás.
A gyermeknek is szüksége van a tiszta és egyenes beszédre! A gyerekek sokszor képtelenek szembenézni a különválással. Gyakran előfordul, hogy dédelgetik magukban azt a vágyat, hogy egyszer majd újra együtt élnek mindkét szülőjükkel, mint régen. Nehéz ez, és nekünk felnőtteknek arra kell törekedni, hogy a lehető legkevesebb felesleges reményt táplálják magukban gyermekeink. S bár a gyermek kicsi és talán nem is ért meg mindent, mégis tisztán, nyíltan, egyértelműen és határozottan kell a tudtára adnunk, az, ahogy eddig éltek, már nem fog megismétlődni. Ugyanígy fontos az is, hogy az idővel felbukkanó új partnereket se rejtegessük! Ha a kapcsolat megérett rá, mutassuk be őket a maguk valódi szerepében! Lehet, hogy először nagy ellenállásba ütközünk majd, és ez nem is baj; az új partnerek felbukkanása azonban segít gyermekünknek elfogadni az új élethelyzetet.
* Az idézet Ranschburg Jenő Kis gyerek… kis gond? című könyvéből való
kép forrása: Huffington Post