témák
nem vagy egyedül
HELLOMYWALL – színezz világot magadnak!


A gyerekek nagyon szeretnek színezni. Már egészen kicsi korban eljön az az érzés, hogy egy fekete-fehér rajzot színessé varázsoljanak. Aztán ahogy cseperednek és ügyesednek, megjön arra is az igényük, hogy egyre tökéletesebb legyen ez az alkotás (például, hogy ne színezzenek túl a vonalon). Odafigyelnek, elmerülnek, aprólékosan dolgoznak, ezek pedig azok a pillanatok, amik a szórakozás mellett észrevétlenül is fejlesztik különböző készségeiket. Hogy melyeket? Lássuk!


 

- Megismerkednek a színekkel, az árnyalatokkal (nagyobbak akár a hideg és meleg színek csoportjait is megtanulhatják), miközben egyre igényesebbé is válnak színezőmunkájuk iránt.

 

- Fejlődik szem-kéz koordinációjuk, erősödnek ujjaik, kezeik, miközben gyakorolják a háromujjas, azaz a helyes ceruzafogást. Ezek mind ahhoz is kellenek, hogy később, az iskolában zökkenőmentesen el tudják sajátítani az írást.


- Mélyül türelmük, kitartásuk, koncentrációs képességük. Tartósabbá válik figyelmük, átélik a munkában elmélyülés élményét.

 

- Kiélhetik kreativitásukat, hiszen ők dönthetik el, mit milyen színűre festenek.


- Levezethetik feszültségüket, és használhatják a színeket egyfajta kommunikációs eszközként is: színválasztásuk tükrözheti éppen aktuális érzelmeiket is.



A Hellomywall színezőket ráadásul számos gondolkodást fejlesztő tevékenységre is használhatjátok a színezés mellett vagy közben. Íme néhány példa:


 - Fejleszthetitek gyermeketek megfigyelőképességét például azzal, ha egyforma tárgyakat kerestek (például tojásokat a húsvéti színezőn), amiket akár meg is számolhattok. De felfigyelhettek a különbözőségekre, összehasonlítást végezhettek, vagy csoportosíthattok is. A reakcióidőre is pozitívan hathattok például egy „ki találja meg először” játékkal, amit akár több kicsivel egyszerre is tudtok játszani.

 

- Erősítheted gyermeked feladatmegértő képességét is azzal, ha instrukciókat adsz a színezéshez. Kisebbeknek például így: színezd ki a napot és egy virágot, nagyobbaknak pedig: színezz ki egy alacsony és egy magas lombos fát, hét darab követ, és három patás állatot. 

 

- Egy teljes mesét is kreálhattok: válasszátok például a meseország vagy a meseerdő óriásszínezőt, és miközben színeztek, szőjetek közösen egy varázslatos mesét! Ha gyermeked már nagy történetmesélő, bátran bízd rá a mese fonalának vezetését, ám ha kell egy kis segítség, lendítsd tovább egy-egy cselekmény bevonásával a meseírást. Ezzel nem csak gyermeked kreativitását bontakoztatjátok ki, hanem beszédaktivitását és szókincsét is növelitek.


- Bővítsétek gyermeked tudását a tengeri állatok, vagy a dínófajták sorával! Hogy néz ki a rája, mire jó a világítótorony, mi történik egy vulkán kitörésekor? Melyik a t-rex, és melyek a növényevő dínók? Ezek mind nagyon érdekes témák egy ovis kisgyermek számára!


- Szeretitek a Brúnó Budapesten című mesekönyv-sorozatot? Akkor a Budapest óriásszínező nektek készült! Miközben a mesékben egy-egy nevezetességről olvastok, meg is kereshetitek a színezőn őket! De akár városmegismerő tervet is készíthettek a színező segítségével. Döntsétek el, hová kirándultok, vagy mit fedeztek fel legközelebb, tervezzétek meg az útvonalat, a túra után pedig feldolgozhatjátok a látottakat otthon egy jó kis színezéssel.



És tudjátok, mi a legjobb? A HELLOMYWALL nem csak hagyományos papír, hanem letörölhető óriásszínezőkkel is készült a gyerekeknek! Terítsd ki az óriás PADLOPI színezőket, engedd, hogy gyermeked kedvére színezzen, majd töröljétek le, és kezdjétek újra! :)

kisgyermekfejlesztes.hu © 2012 ICT Európa Compass Kft | Impresszum | Szerzői jogok | Adatvédelem