Elsőként lássuk, mit hordoz magában a differenciált bánásmód fogalma.
Minden felnőtt, aki gyermekekkel foglalkozik, játszik, a velük való foglalkozás során nagyon hamar megtapasztalja a köztük lévő egyéni különbségeket. Minden gyermek más tempóban érik, más módon tanul, más módon viselkedik. Minden gyermek fejlődése egyedi jellegű, a fejlődési folyamat mindenkinél más módon zajlik. Éppen ezért kiemelten fontos a differenciált bánásmód megvalósítása. A gyermekek mindegyikének szüksége van differenciált bánásmódhoz ahhoz, hogy személyisége optimálisan fejlődjön.
És hogy mit is jelent a differenciálás? Különbségtevést, a gyermekek közötti különbségek felismerésére épülő nevelést.
A differenciáló nevelésnek számos személyi és tárgyi feltétele van. Mit tehet tehát a hallássérültekkel foglalkozó óvodapedagógus, hogyan valósíthatja meg a mindennapokban a differenciált bánásmódot?
Ahhoz, hogy differenciáló bánásmódot tudjon alkalmazni az óvodapedagógus, mindenekelőtt meg kell ismernie a sajátos nevelési igényű gyermekek problémájának hátterét. Ismernie kell a probléma okát, súlyosságát. Döntő jelentőségű a gyermekek szüleivel, családtagjaival, valamint a velük foglalkozó szakemberekkel folytatott folyamatos kommunikáció és összetartás, hiszen a differenciált bánásmód akkor igazán hatékony, ha az óvodai élet, a foglalkozásokon átélt élet és a gyermek családi élete összhangban van. A szülőnek és a pedagógusnak ugyanaz a célja, ezt mindig tudni kell és mindig szem előtt kell tartani. A gyermekek szülei csak akkor fogják elfogadni az óvodapedagógus észrevételeit, javaslatait, ha közöttük jó a kapcsolat. Ezt a jó kapcsolatot a pedagógusnak kell kezdeményezni, hiszen ennek a kapcsolatnak az alapköve a bizalom. Ahhoz, hogy a szülő bízzon az óvodapedagógus szakértelmében, megfogadja tanácsait, együttműködő legyen a gyermekkel való foglalkozás, fontos az óvodapedagógusnak megértően és segítőszándékkal nyitnia a szülő felé.
Itt, a kommunikációnál fontos megemlíteni az óvodapedagógus gyermekkel történő kommunikációját is. A kommunikáció lehet verbális, azaz szóbeli, és nem verbális. A szóban történő kommunikálás mellett a nem szóbeli, azaz a gesztusok, a mimika, a testtartás, a térköz távolság sem mellékes a kommunikációban.
A kapcsolattartásnak rendkívül lényeges eszköze a mosoly. A mosoly leggyakrabban az öröm kifejező eszköze. A mosollyal küldött üzenet megerősíti a kommunikációt, eredményeként egy nyitott, egymásra figyelő csatorna alakul ki a pedagógus és a gyermek között. A differenciált neveléshez elengedhetetlen az érzelemközvetítés: a mimika megerősítést, helyeslést, helytelenítést, vagy akár együttérzést is közvetít. A testtartás, a mozgás, a gyermek és a pedagógus közötti távolság szintén számtalan információt közvetít a közöttük lévő kapcsolatról.
A testbeszéd egyik legfontosabb eleme az érintés. A gyermekeknél különösen fontos az érintés, azonban itt is differenciálásra van szükség, hiszen vannak olyan gyermekek, akik kifejezetten igénylik az érintést és vannak olyan gyerekek is, akik nem. Néhány gyermek biztonságérzetéhez szükséges az érintés, néhány gyermek viszont akár riasztónak is érezheti a testi kontaktust, ezért ezt a fajta sajátosságot is tiszteletben kell tartania a pedagógusnak és fel kell ismernie, hogy mikor melyik gyermeknek van szüksége simogatásra, érintésre.
Ahhoz, hogy a pedagógus megfelelő módon tudja alkalmazni a differenciált bánásmódot a hallássérült gyermekek esetében is, a fentieken túl szükséges néhány speciális, hallássérültek pedagógiájához kapcsolódó képzésen is részt venni. Az integrált nevelés esetében különösen nagy felkészültséget igényel az, hogy mind az egészséges gyermekekhez, mind a hallássérültekhez megfelelő módon közeledjen. Hosszas előzetes felkészüléssel, valamint akár évekig tartó gyakorlással lehet csak rutinszerűvé tenni azt, hogy például a mindennapos kommunikáció során minden esetben a gyerekek felé fordulva beszélgessen az óvodapedagógus, hogy szája jól látszódjon, így elérhetővé téve mondandóját a hallássérült gyermekeknek is.
Az integrált nevelés során az óvodapedagógusok munkáját segítve a foglalkozásokon az esetek többségében gyógypedagógusok, fejlesztő pedagógusok, szurdopedagógusok is részt vesznek, illetve a speciális foglalkozásokat ők maguk vezetik és irányítják.