témák
nem vagy egyedül
Bartos Erika: Meggyógyult a szívem

Korábban beszámoltunk már Bartos Erika hasonló kezdeményezésében megjelent A bátorságpróba című kötetéről, most pedig ismét jó hírekkel szolgálhatunk, hiszen újabb segítő könyv jelenik meg hamarosan. 

 

 

Az írónő első szívproblémákkal küzdő gyermekeknek szóló könyve Szívkatéterezésre várok címmel 2010 decemberében jelent meg.  A könyvet egy édesanya és egy szociália munkás segítő hozzáállása hívta életre, illusztrációival, gyönyörű rajzaival pedig Bartos Erika látta el. Akkor is, ahogy most is, a Gottsegen György Kardiológiai Intézet segítségével jelent meg a kötet, mely a szívkatéterezés előtt álló kisgyermekeknek rajzosan meséli el, miből állnak a különböző orvosi vizsgálatok.


 

 

 

Ennek a szívfüzetnek a folytatásaként jelenik meg hamarosan a Meggyógyult a szívem címet viselő mesekönyv, mely a szívműtéten áteső gyerekeknek segít történetével, rajzaival, létezésével.  A szöveget az Intézet orvosai, gyermekkardiológusok, szakemberek, nővérek és önkéntesek írták és ahogy a korábbi két kötet esetében, most sem kerül kereskedelemi forgalomba, ingyen kapják majd az érintettek.

kisgyermekfejlesztes.hu © 2012 ICT Európa Compass Kft | Impresszum | Szerzői jogok | Adatvédelem